2011. május 30., hétfő

Első karkötőm

Nem bírtam abbahagyni a Lótusz-virágok gyártását :) Eddig nem vonzottak a karkötők, de mikor az első virág elkészült, tudtam hogy egyszer ez lesz belőle...

Kicsikéim...

Ezek az aprócska medálok Berjo Kraszna-karkötő mintája alapján készültek. A "befejező" díszítés már nem is került rájuk, annyira megtetszettek így, kis virágként. A fekete-piros már akasztót is kapott és nagy örömmel hordom :)

2011. május 17., kedd

Klónok

A két bogyó Dia mintája szerint készült. Drága Barátnőmnek megtetszett a kulcsomon és a mobilomon lógó bogyó, így ő is kapott egyet-egyet a szülinapjára. Csakhogy annyira az utolsó percben készültek el, hogy nem tudtam lefényképezni őket. Így aztán "klónozásra" kerültek, amit szívesen tettem, mert a kék-fekete variáció nagy kedvencem. A kisebbik bogyónál azonban a gyöngyméreten még variálni kellene, mert kilátszik a damil. Bár olyan pici (alig több mint 1 cm az átmérője), hogy "élőben" nem is igazán tűnik fel...

2011. május 9., hétfő

Dolgozgattam...

Kép alapján nagyon tetszett Berjo Kraszna-mintája, és már nagyon vágytam rá, hogy elkészíthessem. Először egy arany-fekete alapszínű készült, ez volt a próba, majd jött a kék-fekete. Nem csalódtam, nagyon szép lett, ráadásul mindegyik egy kicsit más, és a variációs lehetőség szinte végtelen. A kék-feketéhez a karkötő egy elemét is kipróbáltam, és nagyon aranyos lett. Talán a középrész díszítése fehérben jobban passzolna a medálhoz, de biztos készül még belőle másik variáció is :) Köszönöm, Joli! Nagy örömet szereztél vele!



A másik minta amibe beleszerelmesedtem, Vezsuzsi Lóránt-virágja, ezt is ki kellett próbálnom, lett belőle egy kicsi és egy dupla virág is. Nagyon megfogott, egyszerű volt elkészíteni, az eredmény pedig csodaszép! Remélem hamarosan karkötő lesz belőle... Köszönöm, Zsuzsi!