2011. május 17., kedd

Klónok

A két bogyó Dia mintája szerint készült. Drága Barátnőmnek megtetszett a kulcsomon és a mobilomon lógó bogyó, így ő is kapott egyet-egyet a szülinapjára. Csakhogy annyira az utolsó percben készültek el, hogy nem tudtam lefényképezni őket. Így aztán "klónozásra" kerültek, amit szívesen tettem, mert a kék-fekete variáció nagy kedvencem. A kisebbik bogyónál azonban a gyöngyméreten még variálni kellene, mert kilátszik a damil. Bár olyan pici (alig több mint 1 cm az átmérője), hogy "élőben" nem is igazán tűnik fel...

2011. május 9., hétfő

Dolgozgattam...

Kép alapján nagyon tetszett Berjo Kraszna-mintája, és már nagyon vágytam rá, hogy elkészíthessem. Először egy arany-fekete alapszínű készült, ez volt a próba, majd jött a kék-fekete. Nem csalódtam, nagyon szép lett, ráadásul mindegyik egy kicsit más, és a variációs lehetőség szinte végtelen. A kék-feketéhez a karkötő egy elemét is kipróbáltam, és nagyon aranyos lett. Talán a középrész díszítése fehérben jobban passzolna a medálhoz, de biztos készül még belőle másik variáció is :) Köszönöm, Joli! Nagy örömet szereztél vele!



A másik minta amibe beleszerelmesedtem, Vezsuzsi Lóránt-virágja, ezt is ki kellett próbálnom, lett belőle egy kicsi és egy dupla virág is. Nagyon megfogott, egyszerű volt elkészíteni, az eredmény pedig csodaszép! Remélem hamarosan karkötő lesz belőle... Köszönöm, Zsuzsi!

2011. április 26., kedd

Lila-fehér Okno-variáció

Ez a medál már nem az első színkombináció, készítettem már korábban is. De most végre rövid kis nyaklánc lett belőle és fülbevaló is készült hozzá! Nagyon örülök neki, ez az első olyan munkám, amelyiknek saját nyaklánca is van. Igaz, nem valami bonyolult, de az övé...
A medál Mu Okno-medálja alapján készült. Én csak egy elemét készítettem el, lila swarival, fehér és lila delicával, a szélén lévő csiszoltakat pedig két-két delicával helyettesítettem. A fülbevaló a medál egyszerűsített és kicsinyített változata.



2011. április 14., csütörtök

Dante kékben

Nagyon nehezen készült el Zsuu Dante mintája :( A leírást viszonylag könnyen megfejtettem, de a 15-ös kásák állandóan eltörtek, mikor már többedszer mentem át rajtuk. Most már tudom, vastag volt a damilom, azóta beszereztem 0,15-öset is. De a medál elkészült, és most nagyon örülök neki. A fénykép egyedül a lakás egyetlen pontján sikerült eddig, de majd kísérletezgetem még.
Remélem most már kilábalnak a gyerekek a különböző betegségekből és mostantól megint többet foglalkozhatok a gyöngyeimmel.


2011. április 4., hétfő

Bogyók

A bogyókkal Dia mintája alapján próbálkoztam. Az első a nagy rózsaszín bogyó volt, a kedvenc pedig az ezüst-piros-fekete, mely a telefonomra került mobildísznek. Nagyon jó volt fűzni, az elején nem hittem, hogy az egész ilyen tömör és szilárd gömb lesz majd. A háttér a képen nem az igazi, de a színeket még itt láttam leginkább eredetinek.



Egyébként jelenleg többféle mintával is kísérletezgetek, bele kell jönnöm a mintarajzok értelmezésébe is. Remélem hamarosan kész medálom is lesz, olyan, amilyet elképzeltem :)